Az alapító szervezet

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989. február 4-i megalakulása után nyomban történelmi események forgatagába került: több tízezer keletnémet érkezett menekültként Magyarországra, amivel az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakciója indult el. A kilencvenes évek elején, már túl a romániai forradalmon és a délszláv háborún, a társadalmi szolidaritás konkrét, valódi megnyilvánulásait érzékelő közvélemény bizalommal fordult a szeretetszolgálat felé. A kormányzati szervek pedig olyan szociális problémák kezelését bízták rá, melyeket a társadalom akkori igazgatási, szociális és egészségügyi szervezetei nem, vagy csak részben tudtak megoldani. Harminc évvel a szervezet megalakulását követően is zajlik ez a munka, mi több, évről évre bővül, növekszik, mélyül.

Ma a Máltai Szeretetszolgálatban közel 5000 főállású munkatárs, több ezer önkéntes, mintegy 500 szociális intézmény szolgálja a rászorulókat szerte az országban és az egész Kárpát-medencében, valamint határainkon kívül Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten. Mára a ,,Málta” Magyarország legnagyobb és legszélesebb aktivitási területtel rendelkező karitatív civil szervezetévé lett. Szinte nincs olyan szociális terület, ahol ne vállalnánk szerepet, amelynek munkájából ne vennénk ki a részünket. Ez a szakmai és földrajzi értelemben véve is tág működésmód nagy látószögű „szociális objektívet” eredményez. A rászorulókkal való mély sorsközösség vállalásából fakadó kezdeti laikus segélynyújtást mára a Magyar Máltai Szeretetszolgálatban kiegészítette, felváltotta a professzionális szakemberek munkája, akik törvényi szabályoknak, előírásoknak és nemzetközi standardoknak megfelelve állnak a legszegényebbek mellett. Az elmúlt évtizedekben a rászorulók valós élethelyzeteit egyre jobban ismerő, az ő érdekeiket minél inkább szem előtt tartó új, innovatív megoldások jelentek meg munkáinkban. Nemzetközi hálózatok, projektek, minősítő rendszerek születtek, amelyek a segítőszakma, a fejlesztéspolitika minden területére hatnak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által alapított kutatóintézet ezt a munkát folytatja tovább.